Wizz Air karácsonyi parti dekorációk

Written by losonczievi

Az idén már negyedik alkalommal tervezzük és kivitelezzük a Wizz Air karácsonyi partijának dekorációját. Eszembe jutott, hogy erről a munkáról még nem is készült bejegyzés, úgyhogy most pótoljuk.

 

2013 – GOLD AND GLITTER

Az első wizzaires munkát 2013 karácsonyára nyertük meg. Nagyon izgalmas volt, végre egy fiatalos, szuper csapat, ahol komoly figyelmet fordítanak a koncepcióra és az igényes dekorációra. Ebben az évben a Nagy Gatsby inspirálta Gold and Glitter nevet kapta a rendezvény, amely az Intercontinental hotelben került megrendezésre.

A bejárat melletti regisztráció mögött fényfüggönyt és arany színű organzát helyeztünk el. Magas vázákban elhelyzett kálákkal és arany színű organzával emeltük ki a lépcsőt.

w13 w01

w16 w10

 

A folyosó állmennyezetéből aranyhajat (lamettát) lógattunk, mely a finom légmozgásokra mozgásba kezdett. A színvilághoz illeszkedve naracssárga orchideákat helyeztünk el magas hengervázákban a folyosón lévő asztalokon.

A földön, a fal mellett nagy méretű henger alakú vázákba matt és fényes arany, valamint fehér karácsonyi gömbök kerültek.

w15 w14

w04 w06

w07 w08

Ez a hangulat köszönt vissza a teremdekorációban is: naracs színű virágok, arany gömbök és organza dekorálta a rendezvénytermet.

w11 w09

A filmet megidéző fotófal grafikát és design-t is mi terveztük, kiviteleztük, ami a frappáns kiegészítő elemekkel jó szórakozást biztosított a vendégek számára:

wizz-web1 wizz-air-photowall_small

 

 

2014 – BLUE IS THE NEW BLACK

2015-ben, nem sokkal a rendezvény után jelentette be a Wizz Air, hogy arculatot frissít, ezért a dolgozók már az év végi rendezvényen találkozhattak az új kobalt kék árnyalattal.

A látvány fő eleme volt a kék papírkörökből készült dekoráció, melyet a lépcső korlátján és az emeleti állmennyezeten is elhelyeztünk. Fontos megjegyeznünk, hogy ahol tudtuk a dekorációs elemeink a pantone kód szerinti kobalt kék színben kerültek kialakítása, megfelelve a szigorú elvárásnak.

w09 w13

w18 w16

w11 w10

 

A folyosón kék led lámpákkal megvilágított spandex oszlopokat helyeztünk el.

w15 w14

 

A teremdekoráció is követte a koncepciót, a kobalt kék árnyalat mindenhol megjelent. Különlegessége volt a bálteremnek a tánctér melletti kétszer nyolc méteres fal dekorációja, ahová kobaltkék-ezüst-fehér színekből készítettünk világító gömbsort.

w17 w05

w01 w02

w06 w03

 

 

 

2015 – NIGHT FULL OF STARS

A harmadik évben helyszínt váltott a cég, mivel már nem fértek el az Intercontinental rendezvénytermeiben. Az új helyszín nekünk is új kihívásokat hozott: a Kongresszusi központ egy sokkal nagyobb méretekkel, terekkel rendelkező helyszín, ahova más elemekkel kellett készülnünk.

A koncepció a Night full of stars nevet kapta. Az érkező vendégek a pink szőnyegen érkeztek a rendezvényközpontba, ahol statisztáink üdvrivalgása és fotósok fogadák őket, mint a legnagyobb sztárokat. Hosszas és precíz tervezőmunkát követően az előltetőre pink színű ponyvákat erősítettünk, fényekkel kiegészítve így adva a helyszínnek igazi Oscar gála hangulatot.

w18 w17

w21 w25

w24 w23

 

A koncepció fő eleme az aranyból készült csillagok voltak. A ruhatári és regisztrációs pultoktól kezdve, a lépcsőkorlátokon át a legkisebb rendezvényteremig mindenhol megjelentek. Összesen 40.000 darab csillagot készítettünk a hatásos megjelenés érdekében.

w10 w05

 

A virágdekorációk pink és kobalt kék árnyalatokból készültek. A könyöklőkön és az asztalokon arany színű kaspókba kerültek, míg a folyosón világító kockákon helyeztük el őket.

w03 w15

w08 w06

 

A bejárat mellett egy filmes csapót idéző fotófalat készítettünk és helyeztünk el, melyre krétafilccel írhattak a vendégek is.

A pink, a kobalt kék és az arany színek megjelentek több helyszínen is. A rendezvényterem melletti folyosón hatszögek sűrűjéből álló faldekorációt alakítottunk ki, a folyosón és a teremben pink organzával dekoráltuk a korlátokat és a székeket, asztalokat.

w16 w12

w01 w09

Dekorációs partnerünk, virágdekorációk: White Wedding

 

Az idei koncepció még titok, de nem kell már sokáig várni, nemsokára arról is beszámolunk nektek.

 

Losonczi Évi

ConceptWedding