Tündi és Norbi romantikus pasztell esküvője

Written by losonczievi

A Barabás villát már nagyon jól ismerjük és igazán szeretünk itt dolgozni, szinte haza járunk dekorálni hozzájuk. Különösen kedves volt Tündi és Norbi első levele, mivel azért kerestek meg minket, mert nagyon megfogta őket egy korábbi, a villában készült dekorációnk.

Mindketten határozott elképzelésekkel és ízléses ötletekkel érkeztek az első beszélgetésre, amely végére összeállt a letisztult kép. Pontosan megterveztünk együtt mindent, a legfontosabb elemre, a ceremónia helyszínén álló boldogságkapura is precíz rajzokat készítettünk együtt. Szerintem még ennél is szebb lett a végeredmény. 🙂

A villa melletti füves területen kézzel készített egyedi plexi táblát helyeztünk el, melyet antik képkeretbe rögzítettünk. A rajta található felirat hosszú órák precíz munkájával készült, de megérte minden perc.

A gyönyörű menyasszony visszafogottan elegáns ruhájához illeszkedő színvilágú csokrot és koszorút készítettünk. A bevonulás útvonalát hófehér szőnyeggel és színes lampionokkal dekoráltuk.

A vőlegény kitűzőjét a csokorhoz illesztettük, az egységes ruhában megjelenő koszorúslányok fátyolvirág alapú koszorút és csokrot kaptak.

Azt hiszem, az egész csapat nevében mondhatom, hogy a legnagyobb büszkeségünk mégis a varázslatos boldogságkapu volt, melyre fehér függönyt és pasztell virágokat helyeztünk el. Igazi mesebeli hátteret biztosított a ceremóniának.

 A teremben körasztalokkal terítettek, melyekre fa szeleteken romantikus, pasztell csokrok kerültek virágfejekkel és gyertyákkal. A székekre barna organzával és krém színű szatén szalaggal masnik készültek.

Fotók: Shepherd Photography

Helyszín: Barabás villa

Dekoráció: ConceptWeddingöld esküvő dekoráció ceremóniamester esküvői dekor design romantikus esküvőszervező esküvőszervezők meghívó