Mi fán terem egy jó ceremóniamester?

Written by losonczievi

Vőfély vagy ceremóniamester? Örök kérdés a párokban, de talán azokban is, akik csak úgy a hétköznapokon hallják ezt a két szót és a különbségekre a választ.

Ez egy állandó dilemma, ha rövid szeretnék lenni azt mondanám, hogy mi az amiben közös ez a két hivatás, az a koordinálás. Nem hagyom ám ennyiben a dolgot, boncolgassuk kicsit tovább ezt a kérdést.

A vőfély egy hagyományosabb értelemben vett ceremóniamester. Díszes ruhában jelenik meg az esküvőn (csizma, mellény, bot vagy fokos és kalap az ünnepi öltözet része), elindítja a napot a fiú búcsúztatásával a fiús háznál, majd elindulnak a menyasszony kikérésére annak szüleitől és mindemellett rigmusokat kántálva önti formába a nagy napot, valamint népies játékokkal szórakoztatja a párt és a vendégeket. Összefoglalva az az ember, aki a hagyományok és tradíciók mentén kíséri végig az ifjú pár nagy napját.

A ceremóniamester egy visszafogottabb és modernebb stílus megtestesítője. A pár egész napját végigkíséri, onnantól fogva, hogy kimondják a boldogító igent, addig, amíg a vendégsereg el nem hagyja az esküvő helyszínét. Elegánsan van felöltözve, ha fogalmazhatok úgy egy „trendi” vonalat képvisel, hasonlóan mint a vőfély végigkonferálja az eseményt, de az egész esküvő lebonyolításáért felel, a vendégeket illetve a felszolgáló személyzetet is informálja.

Talán így tudom a legjobban leírni egy nap menetét:

Az egyeztetés már év elején elkezdődik, pláne, ha a templomi szertartás során a vendéglétszám 250 fő, míg a vacsora során közel kétszázan ülnek a székeken. Ülünk, beszélgetünk, szép lassan megismerem a párt, kirajzolódik egy-egy személyiségtípus, az egyeztetés egyre fesztelenebb, apróbb jelek utalnak arra, hogy működni fog, meg van a kémia közöttünk. Miért is ne lenne? Sok emberrel, számos személyiségtípussal találkozom és még a marcona zsoldos sisakrostélya alá is igyekszem mosolyt csalni. Innen indulunk, mígnem a többszöri találkozás és egyeztetés során kirajzolódnak a részletek, kialakul a végleges forgatókönyv és már közeleg a nagy nap. Az ifjú pár egyre feszültebb, pedig nincs miért. Noha lehetne: alvó hajléktalan fogad a templomnál (felrázom, aprót adok és megkérem, hogy néhány paddal fáradjon arrébb), a szertartás közben a belső árnyékoló ajtó becsukódik, a retesz bekattan és „bezárja” a vendégeket (körbemászom és kinyitom), spanyol turisták érkeznek és be szeretnének ülni a padsorokba (na azért azt mégsem). Mindebből a pár és a vendégek semmit sem tapasztalnak. Azt hiszem ez az, ami a ceremóniamester észrevétlen feladata, amelyet a szerződéskötéskor sem lehet előre tudni, de ott van.

kjcm

 Kondor József ceremóniamester

Arra jutottam, hogy röviden megosztom azokat a történéseket, amelyek végigkísérik ennek a különleges szerepkörnek a mindennapjait, legyen szó akár mulatságos, akár megható pillanatokról. Ahogy hallgattam, amit mesél azt éreztem még többet szeretnék megtudni erről a korántsem könnyű hivatásról.

Folytatása következik…:)

Ha többet szeretnél megtudni rólam, a Facebook oldalon, vagyis ITT megtalálod.

ConceptWedding