Adri és Illés nagy napja a Föld körül

Written by losonczievi

Adrival és Illéssel 2016 év elején kezdtük el szervezni az esküvőt. A helyszínt gyorsan kiválasztották, számos lehetőség közül a Barabás Villára esett a választásuk, így hamar elkezdtük megkeresni a legjobb szolgáltatókat.

A hetek alatt lassan körvonalazódott a végleges szolgáltatói csapat, elkezdtük a részleteket kitalálni, összehangolni.

AI_01 AI_02

AI_03 AI_04

A nagy nap otthoni készülődéssel kezdődött, itt, a belvárosi lakás lépcsőházában készültek fotók az első találkozásról is. Ezután egy gyönyörű Porsche társaságában készültek a kreatív fotók a város több pontján.

AI_06 AI_08

AI_09 AI_013

Az egyházi ceremóniának a Pasaréten elhelyezkedő Torockó téri református templom adott helyet. Az igenek után limonádéval és pogácsával láttuk vendégül a családot és a barátokat a templomkertben.

AI_016 AI_015

Kondor Józsi ceremóniamester jól összehangolta a vendégvárást és felkészülést a fogadásukra, majd a villa kertjébe érkezve sziromesővel várták a vendégek az ifjú párt. Ezt követően a kellemes fogadás és fotózások sora után kezdődött a vacsora.

AI_026 AI_027

A dekorációt két fő vonalra építettük: az egyik az utazás volt, amely meghatározza Adri és Illés életét, színeknek pedig a mentát és a barackot választották.

A bejáratnál üdvözlő tábla és egy egyedi ültetési rend várta a vendégeket: egy régi térkép, számos úticéllal jelölte az asztalok és a vendégek helyét. Ajándékos doboznak egy régi bőröndöt választottak.

20160813-_EMC3691 20160813-_EMC3676

20160813-_EMC3678 20160813-_EMC3802

A terem berendezésében a fehér dominált a menta és a barack mellett. A sok fa felületet fehér terítővel, hófehér chiavari székekkel és fényfüggönnyel törtük meg.

AI_023 AI_018

Az asztalokra a gyönyörű virágkompozíciókat választottak, a vendégeknek a pár által készített szörpökkel készültünk.

20160813-_EMC3789 20160813-_EMC3749

20160813-_EMC3698 AI_019

Az asztali papír elemek is az utazás témát erősítették: az egyedi logó, az ültetőkártya, valamint az asztalszámok is a téma jegyében készültek el.

20160813-_EMC3708 20160813-_EMC3663

AI_036 AI_035

 

Az estét egy fergeteges és emlékezetes buli zárta, amely napkeltéig tartott.

Köszönjük a felkérést Adrinak és Illésnek, ezúton is kívánunk nekik nagyon sok boldogságot!

 

 

Szervezés és dekoráció: ConceptWedding

Fotós: Ritter Natalie Photography

Virágok: Mirosa Weddings

Ceremóniamester: Kondor József ceremóniamester

DJ: Polgár Péter

Helyszín: Barabás villa

Dekoráció képek: Chalhoub Emil

 

Losonczi Évi

ConceptWedding