Klári és Steve Szentivánéji varázslata

Written by losonczievi

Klárit egy közös ismerősünk által ismertem meg, amikor a közelgő esküvőjére keresett szervezőt. Mivel Londonban élnek amerikai férjével, nagyon fontos volt számukra, hogy olyan képviselje őket itthon a szervezési folyamatok alatt, akivel könnyen megértik egymást. Szerencsére hamar kiderült, hogy kölcsönös a szimpátia.

Az esküvő szervezése a helyszín kiválasztásával kezdődött, de a helyszínbejárások után hamar megszületett a döntés. Egy új budapesti helyszínre, a Haris Parkra esett a választásuk, egyházi ceremónia helyszínének pedig a közeli Mátyás-templomot választották.

A szolgáltatók terén is gyorsan haladtunk, Klárinak a legtöbb szolgáltatóval kapcsolatban konkrét elképzelései voltak, a hiányzó láncszemeket közösen választottuk ki.

A vendégek nagy része külföldről érkezett, de a legszűkebb családdal és a közeli barátokkal már a főpróbán találkoztunk. Már itt éreztük, hogy egy nagyon kellemes, végtelenül barátságos és kedves társaságba keveredtünk.

Hamar elérkezett a szombat is, szerencsére napsütéses, kellemesen meleg reggelre ébredtünk. Én a napot a Haris parkban kezdtem, ahol az előző napi munkák befejezése zajlott, helyére kerültek a bútorok és a végleges dekorációs elemek is.

Nemsokára megérkezett Klári a barátnői kíséretében, hogy az emeleti lakosztályban együtt készülődjenek néhány pohár pezsgő kíséretében.

Nem sokkal dél után indultunk együtt a templomba, ahol Rózsás Ábel ceremóniamester várta a vendégeket a csapatunk másik felével.

Klári édesapjával együtt egy csodaszép oldtimerrel érkezett a templomhoz. Itt megvártuk együtt, amíg a vendégek elfoglalták a helyüket a padsorokban, ellenőriztük, hogy a vőlegény, a tanúk és az örömapa is készen áll e a kezdésre. Ezek a kedvenc perceim, ilyenkor kint várakozok az izgatott menyasszonnyal és az a tapasztalatom, hogy szükségük van valakire, aki megnyugtatja őket, jelen van. Elég egy-két kedves szó. Van aki attól nyugodt, ha a ruháját vagy a haját igazgatom, hogy tökéletes legyen, de olyan is előfordult már, hogy többször kellett megnyugtatnom egy menyasszonyt, hogy nem késünk le semmiről, ugyanis ő mindenképp el szeretett volna indulni. 🙂

A megható ceremónia után a násznép a Szentháromság térre sétált, itt készültek el a kisebb-nagyobb csoportképek, majd Klári eldobta a csokrát.

Ezután az ifjú pár elvonult egy órára, hogy elkészüljenek a kreatív fotók, ennek helyszínéül Gülbaba türbéjét és utcáját választották. Eközben a vendégeket kisbuszokkal szállítottuk a vacsora helyszínére, a Haris parkba, ahol a csodaszép kertben finom falatokkal, italokkal, játékokkal és halk cigányzenével vártuk őket. Gyorsan elszalad az egy óra, majd Kláriék érkezésekor felsorakoztak a vendégek, hogy sziromesővel köszöntsék őket. Ezután egy nagyon vagány nádból készült hold előtt (ötlet és kivitelezés, ahogy a többi virág esetén is: Torkos Rita) fotózkodhattak a vendégek Klárival és Steve-vel.

Hamarosan kezdett hűvössé válni az idő, így közösen úgy döntöttünk, hogy amint lehet, betereljük a vendégeket a terembe. Így pár perc alatt befejezték a terítést és nemsokára mindenki a csodaszép bálteremben kereste a helyét. Mivel a vacsoráig volt még időnk, játékra invitáltuk a vendégeket. Ábel körbe járt és egy tálból híres sztárpárok nevét húzhatták ki a játékos kedvűek. A feladatuk az volt, hogy a szerelmespár másik felét megkeressék és együtt készítsenek egy polaroid fotót az emlékkönyvbe. Ez egy remek program olyan társaságokban, akik nem ismerik egymást, más országokból érkeztek. Ez alkalommal is remekül sikerült. 🙂

Lassan elérkezett a vacsora is, amit a csodaszépen terített körasztaloknál fogyasztottak el a vendégek, majd itt volt az ideje az első táncnak, amely után gyorsan elindult a buli is. Akik pár perc szusszanásra vágytak, a hátsó sarokban berendezett fotósarokban mókás kiegészítőkkel készíthettek szelfiket, amelyek egyik példánya a vendégkönyvbe került, a másikat emlékként magukkal vihették a vendégek.

Az estét és a táncot még két program törte meg: először érkezett a menyasszonyi torta, melyet Bisztricky Fanni készített. Az esküvő közeli napokban két vendég is ünnepelte a születésnapját, így ők kapták egy-egy gyertyával kiegészítve az első szeleteket. Majd éjfél körül elérkezett a menyasszonytánc ideje. A magyar vendégek mellett a külföldiek is nagyon élvezték a számukra különleges programot, Klári és Steve romantikus pillanatait.

A szuper Show4u csapatának köszönhetően késő éjszakába nyúlóan táncoltak a vendégek. Klárit többször is körbetáncolták a barátnők és a hangulat hajnalig nyúlt.


Szervezés és dekoráció: Conceptwedding
Helyszín: Haris Park
Fotó: Horváth Veronika
Cinematográfus: Organik Cineworks
Virág: Torkos Rita
Ceremóniamester: Rózsás Ábel